Ennyi év távlatából is viszonylag könnyű dolgunk van, ha arra a kérdésre keressük a választ, hogy hogyan is nézhetett ki Petőfi Sándor. Számtalan festmény készült róla életében és fennmaradt egy róla készült dagerrotípia is. Mivel ő az első irodalmár, aki csupán irodalmi tevékenységéből próbált megélni, ezért tudatosan alakította a róla kialakult képet.

A nyilvánosság számára szánt portréit többször korrigáltatta, míg a magánhasználatra készülteket nem hozták nyilvánosságra, csak a halála után.
Személyleírását rokonok, barátok, ismerősök elmondása alapján Várkonyi Nándor így képzeli el:
„Közepes termet, szikár, sovány, de arányos, erős, inas; energikus, gyors mozgású, kemény, száraz kézfogású. Fejét nyugodt állapotban kissé előrehajtja, de mozgás, beszéd közben föl-fölveti dacos, büszke mozdulattal. Nyaka hosszú, sovány, ádámcsutkás, válla csapott, keskeny, mellkasa szűk, dereka vékony. Szeme sötét, tekintete éles, figyelő, átható, szigorú, olykor félelmes, máskor átszellemülten ragyog, nyugodt pillanataiban érezzük a gondolkodó, ítélő agyat mögötte. [...]
Az orr tövénél benyomott, egyenes vonalú, középhosszú, kissé hegyes; a bajusz gyér; az ajkakat a sűrű rendellenes fogazat kiduzzasztja [...] az áll rendes, egy kissé kiugró, a szakáll barna, viselete változó, általában gyér [...] Beszéde rekedtes [...] nevetése szaggatott, keserűen hangzó [...]"
Az első kép, ami fennmaradt Petőfiről 1834-ben készült Pesten, melyet Ernst Lajos publikált először 1922-ben. Tipikus bidermeier gyerekportré. Az egyszerű, tiszta tekintetű gyerek öltözete jómódú polgárcsaládra utal.

A következő ismert kép 1843 körül készült, egyesek szerint 1845-ben, mások szerint nem is Petőfit ábrázolja. Ha az amatőr festő képén valóban a költő látható, akkor ez az egyetlen kép, mely a vándorszínész Petőfit ábrázolja.

Az első nyilvánosságnak szánt képet Barabás Miklós készítette a már befutott költőről, 1845-ben. A rajzon sötét, zsinóros atillában látható a költő, kezét hátul összekulcsolva, hátrafésült hajjal, ábrándos tekintettel néz előre.

Szintén 1845-ben készült a költő ábrázolásának kiemelkedő darabja is a dagerrotípia, melyet Egressy Gábor színművész, amatőr fotós készített pesti lakásukon. Fia, Egressy Ákos írja visszaemlékezéseiben, hogy: „Petőfit is rávette egyetlen egyszer a pózra, de többször nem állt kötélnek.” A kép széken ülve, kicsit oldalra fordulva látható a költő, aki – vélhetően Egressy utasítására – kissé komor tekintettel nézett a kamerába. Az új találmány nem nyerte el a tetszését, mai tudásunk szerint nem készült róla több kép. Petőfi István 1868-ban látta a felvétel Szendrey Júlia hagyatékában, de annyira rossz állapotban volt, hogy „azon csak egy görbült alaknak mintegy árnya látszott, az arc vonásai a legmerészebb képzelő tehetséggel sem voltak kivehetők." A képet sokáig eltűntnek hitték, míg 1948-ban Rózsa György bukkant rá a 7X10 cm nagyságú ezüstlapra, melyet törött üveglap alatt felismerhetetlen állapotban látott meg. 1957-ben Escher Károly fotográfus tisztította meg, visszahozva a megsemmisülésből Petőfi egyetlen ránk maradt fényképét. A munkáról így ír a Fotó 1956. évi 2. számában:

1846-ban készült el Barabás Miklós tusrajza, Petőfi Sándor mellképe. A képen fehér ingben és sötét atillában látható a költő. Ez a viselet nem felelt meg teljes egészében a korabeli társasági szokásoknak. A nyakkendő nélküli csupasz nyak, a begombolt ing és a kihajtott inggallér, melyek ezen a mellképen jelennek meg először, a továbbiakban nemcsak Petőfi hétköznapi öltözetét fogják jelenteni, hanem költői megjelenésének is jellemző „védjegyévé" válnak.

1946 őszén, Szatmáron készült Mezey József olajképe. A miniatűr festmény (13X10 cm) valószínűleg Szendrey Júlia számára készült. A képen Mezey egy törékeny testalkatú fiatalembert jelenít meg.

Orlai Petrics Soma 1848-ban készítette el Petőfi mellképét, mely talán a legismertebb festmény a költőről, aki több alkalommal is modellt ült barátjának.

Utolsó képei, melyek modell után készültek, szintén Orlai Petrics Somához kötődnek. Petőfi Mezőberényben képek 1849 júliusában készültek. A papucsos mezőberényi kép valószínűleg komponálásában, is részt vett, ő választotta ki a hátteret. A csizmás mezőberényi kép már emlékezetből készült a költő halála után. Mindkét kép fehér ingben ábrázolja a költőt, derekán széles vörös szalag, kezét az ölében lévő könyvön pihenteti.

Felhasznált irodalom:
Várkonyi Nándor: Petőfi arcai (Nyugat, 1940. 1. sz.)
Escher Károly: Petőfi igazi arca (Fotó, 1956. 5. sz.)
Várkonyi Nándor: Az üstökös csóvája (1957)
Arc poetica (2012)
Összeállította: Szabóné Dankó Erzsébet