kezmosasLA kezdeményezést 2008-ban indította útjára több nemzetközi szervezet, köztük az UNICEF is, melynek Magyar Bizottsága 2009-ben szervezett először programot hazánkban a Világnap alkalmából.

A nemzetközi eseménysorozat célja, hogy felhívja a figyelmet a szappannal történő kézmosás fontosságára a világ valamennyi országában.

Hogyan kell kezet mosni? A kézmosás 5 lépése:

1. Nedvesítsük meg kezünket, meleg vizet használjunk.
2. Szappanozzuk be. A kézmosáshoz megfelel a közönséges, nem antibakteriális szappan is.
3. Dörzsöljük át kezünket legalább 20 másodpercig. Mossuk meg a tenyeret, a kézfejet, a csuklót, az ujjak közét és a köröm alatt is, utóbbihoz használjunk körömkefét. A gyerekek mérhetik a szükséges időt úgy is, hogy közben egy megfelelő hosszúságú dalt elénekelnek.
4. Öblítsük le a kezet bő, folyó vízzel.
5. Tiszta és száraz törülközővel szárítsuk meg, vagy ennek hiányában rázzuk a kezünket a levegőben, amíg meg nem szárad.

(A helyes kézmosás menete illusztrálva itt nézhető meg.)

 

Lackfi János: KÉZMOSÓS, FOGMOSÓS


Mossunk szépen sorban mindent,
csak a kezet, ne az inget!
Szappanozzuk, úgy lesz tisztább,
fut a piszok, köszön: “viszlát!”.

Fogkrém kell a fogkefére,
mossunk fogat szép fehérre,
fogunk villog, mint egy lámpa,
vicsorogjunk, mint a cápa!

Ajánló

  konteo

Keresés