A Kossuth téri református templomot ismereteink szerint az 1500-as évek legelején Csaholyi Ferenc csanádi püspök építtette, aki később a mohácsi ütközetben lelte halálát.

De ősidők óta templom állt ezen a helyen, mégpedig ismereteink szerint a tatárjárás során elpusztult a mostani épület egyik elődje, a Szent Mihály tiszteletére épített kegyúri templom. Eredetileg katolikus templom volt, de a reformáció elterjedésével a kálvinisták kezére jutott.

A 17. században jelentős, de leginkább külső alakításokat végeztek rajta, amelynek nyomai ma is fellelhetők. A templom történetében a következő fontos dátum az 1796-os esztendő, amikor jelentős bővítés vált szükségessé. Az északi irányban megszélesített templomhajót keleti irányban a duplájára növelték. Ekkor bontották el a diadalívet és a szentélyt a sekrestyével együtt.

A templom keleti homlokzatán kapott helyet a református egyház patrónusának, a horvát származású, főrangú Melith családnak az epitáfiuma, amely erősen megrongálódott. A torony nyugat felőli bejáratát kezdettől fogva szamárhátíves, későgótikus templomkapu ékesíti.

2016-ban a templom jelentős külső felújítására került sor. Megtörtént a toronysisak, a templomhajó és az oldalépítmény lemezborításának cseréje, a tetőszerkezet részleges javítása. A torony és hajó teljes homlokzati felújítása elkészült, a középkori részeken korhű, kanálhátas vakolási technikával. A templom északi oldalán az ablakok cseréjére is sor került.

A Kossuth téri Református Nagytemplom építészeti, történelmi és kulturális jelentősége meghatározó Mátészalka életében, ezért a települési értéktárba való felvételre méltó. Műemléki védelem alatt áll 6106 törzsszámon, és 8303 KÖH azonosítószámon.

Ajánló

  semmitteves

Keresés