A fellelhető adatok szerint az első zsidó közösségek 1753 után telepedtek meg Mátészalkán. Az is biztos, hogy viszonylag hamar elérték, hogy saját temetkezési helyet tarthassanak fenn.

A település akkori peremén, a mai Budai Nagy Antal (korábban Fellegvár, majd Zrínyi u.) utca végén áll a magas kőkerítéssel körülvett temető. Az utolsó temetés a 90-es években történt. Itt található néhány a város történetében is jelentős szerepet játszó közismert személy nyughelye is. A Szalkai Schwarz, a mátészalkai közvilágítás megteremtő gyáros család több tagja, Feldmann Mátyás az 1848-49-es szabadságharc káplárja, Schwarz Mózes, Tony Curtys színművész nagyapja, vagy Grünbaum Manesse egykori rabbi mellett külön ohel – fából készült házikó, ami helyett ma már téglaépület áll – épült a szent rabbiként számon tartott Hain Fajs sírja fölé.

A temető kerítésén belül található az a Szent László-kori temető is, amit 2010-12 között tárt fel Pintye Gábor és Pénzes Ottó vezetésével a Jósa András Múzeum régész csapata. Az egykori temető áthúzódott a mai szomszédos lakóházak területére is, amelyek közül három telken sikerült folytatni a feltárást. A sírok mind felemeltettek, s a Jósa András Múzeumban vannak vizsgálat alatt. A hely megjelölése azonban feltétlenül kívánatos lenne.

Megőrzése, értékének felmutatása a település érdeke.

Ajánló

  konteo

Keresés