fogarassyLFogarassy Györgyné szül.: Szepessy Anna Mária 1916. július 1-jén született Mátészalkán. Értelmiségi, polgári családban nőtt fel. Hamar kitűnt tehetsége a zene, és érdeklődése a humán tárgyak iránt. 5 évesen már az elemi iskolába járt Mátészalkán.

Debrecenben, a Dóczy Gedeon leánygimnáziumban érettségizett, majd Budapesten történelem-latin szakon szerzett diplomát. Már tanulmányai alatt is fontos szerepet játszott életében a zene, különösképpen a zongora, amelyből folyamatosan képezte magát.

Fiatal egyetemistaként ment férjhez Dr. Fogarassy Györgyhöz 1936-ban. Jogi végzettséggel rendelkező férje a város közigazgatásában dolgozott. Férjével együtt városunk köztiszteletben álló polgárai voltak.

Alapítója, majd néhány évig vezetője volt a mátészalkai Zeneiskolának, s hosszú évtizedekig munkájában elismert, megbecsült zongoratanára.

Zenetanári tevékenységét 70 éves kora után fejezte be. 2010-ben halt meg Mátészalkán.

Ajánló

  konteo

Keresés