szolitsanevedenLA Szólíts a neveden André Aciman egyik legkülönlegesebb alkotása. A heteroszexuális szerző úgy vágott bele a témába, hogy az számára majdhogynem ismeretlen volt, ugyanis eleinte nem rendelkezett elég tudással és tapasztalattal a témában. 

Ez a könyv két fiatal férfi szerelmének létrejöttéről, kiteljesedéséről, majd a főhősök könnyes búcsújáról szól.

A történet az 1980-as években játszódik Észak-Olaszországban. A két főhős a 17 éves, olasz származású Elio, és a 24 éves amerikai egyetemista, Oliver, akik egy cserediákprogram alkalmával ismerkednek meg. Kettejük kapcsolata számos kellemes emléket és elgondolkodtató kérdést vet fel számunkra. Lehet-e a szerelem annyira egyszerű és gondtalan, mint ahogyan mi elképzeljük? A képzeletünkben egy rózsaszín felhővel borított világ jelenik meg, viszont ez egy sokkal összetettebb, bonyolultabb érzés.

Ez az alkotás felnyitotta a szemem, felhívta a figyelmemet mások elfogadására, valamint arra, hogy létezik igaz szerelem. Véleményem szerint ez a könyv egy új, az eddigitől eltérő perspektívát nyit meg előttünk, mely javíthatja az egyén világhoz való hozzáállását. Minden korosztálynak ajánlani tudom, ugyanis a szerelem és a vele járó érzések állandók és elkerülhetetlenek.

Ajánló

  konteo

Keresés