Sir Pelham Grenville Wodehouse brit író, 1881. október 15-én született Guildfordban. Családja és barátai közül a legtöbben úgy hívtak: „Plum” (a Pelham szó kiejtéséből képezvejelentése: szilva).

Bentlakásos iskolába járt, ahol csak hat-hét havonta egyszer látta a szüleit. Hogy betöltse az űrt az életében, fáradhatatlanul írt. Jó néhány iskolai szünetet töltött egyik vagy másik nagynénjénél; ebből kitalálható, hogy ez adta neki a "nagynénik libafalkájától" való egészséges rémületet, ez tükröződött a Blandings Kastély-os sorozatban Lady Constance Keeble számos unokahúga és unokaöccse feletti zsarnokságában, valamint Bertie Wooster félelmetes nagynénjei, mint Agatha és Dahlia hatalmaskodásában. 

A Dulwich College-ban tanult, de a remélt előmenetelt az egyetemre megakadályozták a család anyagi problémái. Így azután a Hong Kong és Shanghai Banknál dolgozott Londonban két évig, bár soha nem érdekelte a bankszakma. Részidőben írt, miközben dolgozott, végül elég sikeresnek bizonyult ahhoz, hogy teljes munkaidős foglalkozásként írhasson. Több évig újságíró volt a The Globe-nál, mielőtt végül is elment Hollywoodba, ahol hatalmas összegeket keresett mint forgatókönyvíró. Számos novellájából sorozatot is csináltak és leközölték magazinokban.

1940 májusában, a németek franciaországi villámháborúja idején Wodehouse Le Touquetban élt, tengerparti villájában. Házi őrizetbe vették, majd néhány hónap múlván internálták; előbb Lille-ben, később a belgiumi Liège fogolytáborában, végül a ma Lengyelországhoz tartozó Tost városka elmegyógyintézetében tartották fogva. Itt írta Money in the Bank című regényét. Végül előrehaladott életkorára való tekintettel ideiglenesen elengedték, és 1941 júniusában a berlini Adlon Hotelba költöztették, ahol állandó felügyelet alatt állt. Itt elfogadta a náci propagandaminisztérium ajánlatát, vállalta, hogy öt politikamentes rádióműsort készít, s azokat felolvassa a berlini rádió USA felé sugárzott adásában.

Később a naivitásával magyarázta tettét. Az angolszász közvélemény felzúdulással fogadta a tényt, hogy kedvenc humoristája a berlini rádió hullámhosszán hallatja hangját, pedig hát valójában meglehetősen ártalmatlan, humoros szövegek voltak ezek. Azonban, mint George Orwell a P. G. Wodehouse védelmében című kitűnő tanulmányában írja: „...ha valakire elegendő sarat dobálnak, az meg is ragad rajta. Az a benyomás maradt meg az emberekben, hogy Wodehouse rádióbeszédei nem csupán mint árulót leplezték le őt, hanem mint a fasizmussal való ideológiai szimpatizánst is.”

Sokan anélkül kiabáltak kígyót-békát Wodehouse-ra, hogy tudták volna, valójában mit is tartalmaztak az inkriminált rádióbeszédek. Később azonban az angol olvasóközönség megbocsátott kedvencének. Könyvei állítólag ott vannak az angol királynő éjjeliszekrényén. Az író soha nem tért vissza Nagy-Britanniába, az Amerikai Egyesült Államokban telepedett le. Botlását a legfelső körökben is megbocsátották, bizonyítja az a tény, hogy 93 éves korában Wodehouse-t lovaggá ütötték. Sir P. G. Wodehouse alig néhány héttel élte túl a kitüntetést, életének kilencvennegyedik esztendejében hunyt el egy Long Island-i kórházban, 1975. február 14-én.

Wodehouse elismert mestere volt az angol prózának, tiszteletnek örvendett mind a kortársak körében, mind a modern írók körében. Manapság legismertebb a Jeeves-es és Blandings Kastély-os regényeiről és rövid történeteiről, de Wodehouse tehetséges drámaíró és dalszövegíró is volt. Társszerzője volt a mi Molnár Ferencünknek is, ő dolgozta át zenés színpadra a Játék a kastélyban című színművét. Vérbeli íróhoz méltóan, szinte az utolsó leheletéig dolgozott.