szabo magda LKossuth-díjas magyar író, költő, műfordító, a Digitális Irodalmi Akadémia alapító tagja. 1917. október 5-én született Debrecenben. Szülővárosában, az akkor Dóczi Leánynevelő Intézetben (ma a Debreceni Református Kollégium Dóczy Gimnáziumában) tanult, itt érettségizett 1935-ben.

1940-ben a Debreceni Egyetemen kapott latin–magyar szakos tanári és bölcsészdoktori diplomát. A helyi Református Leányiskolában, majd Hódmezővásárhelyen tanított 1945-ig, amikor a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium munkatársa lett.

1949-ben megkapta a Baumgarten-díjat, de még azon a napon visszavonták tőle és állásából is elbocsátották. 1958-ig nem publikálhatott. Ebben az időben a Horváth Mihály téri Gyakorló Általános Iskola (a mai Budapesti Fazekas Mihály Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium egyik elődintézménye) tanáraként dolgozott.

Az eredetileg költőként induló Szabó Magda 1958 után már regény- és drámaíróként tért vissza. A Freskó és Az őz című regények hozták meg számára az országos ismertséget. Ettől fogva szabadfoglalkozású íróként élt. Számos önéletrajzi ihletésű regényt írt, az Ókút, a Régimódi történet és a Für Elise saját és szülei gyermekkorát, valamint a 20. század elejének Debrecenjét mutatja be. Sok írása foglalkozik női sorsokkal és kapcsolataikkal, például a Danaida vagy a Pilátus.

1947-ben kötött házasságot Szobotka Tibor íróval, akinek alakját Megmaradt Szobotkának című könyvében idézte fel. A férj halála után Szabó Magda lett hagyatékának gondozója.

1985 és 1990 között a Tiszántúli Református Egyházkerület főgondnoka és zsinati világi alelnöke volt. 1992-ben a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia alapító tagja és az irodalmi osztály rendes tagja lett.
Az egyik legtöbbet fordított magyar íróként regényei számos országban és nyelven megjelentek.

1993-ban a Debreceni Református Teológiai Akadémia díszdoktorává avatták. Az Európai Tudományos Akadémia és a Széchenyi Irodalmi és Művészeti Akadémia tagja, Debrecen városának díszpolgára.

1959-ben József Attila-díjat, 1978-ban Kossuth-díjat, 1983-ban Pro Urbe Budapest díjat, 1987-ben Csokonai-díjat kapott. 1992-ben a Getz- díjjal tüntették ki. 1996-ban Déry- díjat, 2000-ben Nemes Nagy Ágnes-díjat és 2001-ben Corvin-kitüntetést kapott. Szülővárosában könyvesboltot neveztek el róla.

2007. november 19-én, 90 éves korában, kerepesi otthonában, olvasás közben érte a halál.

Ajánló

  semmitteves

Keresés