Benedek Elek, magyar újságíró, író, országgyűlési képviselő, a nagy mesemondó. a Székelyföld szülötte. 1859. szeptember 30-án látta meg a napvilágot Erdővidék egy kicsi falujában, Kisbaconban. Az anyatejjel szívta magába a népköltészetet, falusi altatódal, mondóka, gyermekjáték, nyelvtörő, közmondás, mese és monda volt a nevelője.
Az édesapja Kisbacon egyik legjobb mesemondója volt, aki olyan regéket mondott el neki, amelyeknek nagy része eredeti népköltészet, de voltak olvasmányaiból eredő regéi is. Az apa, Benedek Huszár János a reális mesék mestere. Hazulról tehát gazdag szellemi útravalóval indult a székelyudvarhelyi kollégiumba. Tanárnak készült, de lelke mélyén írói terveket táplált. Székelyudvarhelyen, majd Budapesten végezte bölcsésztanulmányait.
Diákkorában néprajzi gyűjtőútra ment Sebesi Jóbbal. Egyetemi tanulmányait félbeszakította, újságíró lett: a Budapesti Hírlap és más lapok munkatársaként dolgozott. 1887-ben a nagyajtai kerület országgyűlési képviselővé választotta. 1892-ig töltötte be ezt a tisztséget. Ő az első író, aki a gyermekirodalom ügyét a magyar művelődéspolitika fontos kérdésének tartotta, mint országgyűlési képviselő. Képviselőházi beszédeiben az ifjúsági irodalommal, a népköltészet és a népnyelv, valamint a közoktatás kérdéseivel foglalkozott.
Napilapokat és folyóiratokat szerkesztett: Magyarság (1901–02); Magyar Világ (1902–03); Magyar Kritika (1897–99); Nemzeti Iskola (1890–1905); Néptanítók Lapja (1907–09). Emellett számos lapban publikált álnéven. 1889-ben részt vállalt a Pósa Lajos által indított első irodalmi értékű, hazafias szellemű gyermeklap, Az Én Újságom szerkesztésében, Sebők Zsigmonddal együtt szerkesztője volt a Jó Pajtás gyermeklapnak. Ifjúsági könyvsorozatot szerkesztett: Kís Könyvtár, amelynek folytatása B. E. kis könyvtára címmel jelent meg. 1900-ban a Kisfaludy Társaságnak is tagjává vált. 1885-ben jelent meg a Székely Tündérország, ami már önállóan megírt népmeséket is tartalmaz. Hat évvel később jelent meg a Székely mesemondó. Az igazi vállalkozás azonban (1894-96) az öt kötetben megjelenő Magyar mese- és mondavilág, ami a millenium ünnepére készült. Az ifjúság számára készült mese-átdolgozásait tartalmazó Ezüst Mesekönyv és Arany Mesekönyv - amelyek főként az Az Ezeregyéjszaka meséinek és a Grimm fivérek meséinek átiratai voltak – tucatnyi új kiadásaival, újabb átdolgozásaival évtizedeken át a legfőbb és legjobb magyar mesekönyvek voltak. Verseket, színdarabokat, leányregényeket, történelmi és irodalomtörténeti műveket is írt. A világról alkotott értékrendje, gondolatvilága az 1894-ben megjelent Testamentum és hat levél c. irodalmi végrendeletében olvasható.
Említésre méltót alkotott novelláival, regényeivel is: Katalin, Uzoni Margit, Mária, Huszár Anna, valamint a magyar nemzeti múltat népszerűsítő írásaival is: A magyar nép múltja és jelene, Hazánk története, Nagy magyarok élete.
1921-ben hazatért a trianoni békeszerződés által Romániához csatolt Kisbaconba és ott élt haláláig, ahol példaképe, szervezője volt a szárnyait bontogató romániai magyar kalákásoknak és a Cimbora című ifjúsági lapot szerkesztette. Mint meseíró, a magyar gyermekirodalom egyik megteremtője. Ifjúsági írásaival, szerkesztői működésével az élen járó pedagógusok között foglal helyet. Élete alkonyán is fáradhatatlanul küzdött elképzeléseinek valóra váltásáért. „A Magyar mese-és mondavilág” honoráriumából, a sok-sok meséből megépíthette házát, a kisbaconi meseházat. Olyan erkölcsi törvény uralkodik benne, mint Benedek Elek meséiben: személyválogatást nem ismerő szeretet, mely nem tesz különbséget ember és ember, gyerek és gyerek között. Családtag és vendég, mindenki kiválasztottnak érzi magát ebben a házban.
1929. augusztus 17-én, munka közben érte a halál.
Benedek Elek sírkövére azt a rövid sírverset vésték, amelyben egész életét összefoglalta:
„Jézus tanítványa voltam:
Gyermekekhez lehajoltam,
A szívemhez fölemeltem,
Szeretetre így neveltem. „
