exupery leadAntoine de Saint-Exupéry Jean de Saint Exupéry vikomt és Marie Boyer de Fonscolombe harmadik gyermekeként született Lyonban, 1900. június 29-én, egy régi vidéki nemesi családba.

Miután az előkészítő iskolában megbukott a záróvizsgán, az École des Beaux-Arts-ra iratkozott be, hogy építészetet tanuljon. 1921-ben megkezdte katonai szolgálatát, és Strassburgba küldték pilótakiképzésre. A következő évben megszerezte a pilótaengedélyt és áthelyeztette magát a légierőhöz. A menyasszonya családjának a tiltakozása miatt kilépett a hadseregből, Párizsban telepedett le, és irodai munkát végzett. 1926-ban ismét repülni kezdett: a nemzetközi postajáratok egyik úttörője volt abban az időben, amikor a műszeres felszereltség még gyenge volt, és a pilóták inkább az ösztönükre hagyatkozva repültek. A Toulouse és Dakar közötti postajáraton dolgozott.

Első meséje A pilóta a Le Navire d'argent lapban jelent meg. 1928-ban adta ki első könyvét A déli futárgép címen. Átkerült a Casablanca – Dakar útvonalra, majd a Cape Juby repülőtér igazgatója lett a Nyugat-Szaharában. 1929-ben Saint-Exupéry Dél-Amerikába költözött, ahol az Aeroposta Argentina Company igazgatójává nevezték ki.

1931-ben jelent meg az Éjszakai repülés, amellyel elnyerte a Femina-díjat.

1931-ben Saint-Exupéry feleségül vette Consuelo Suncín Sandoval Zeceñát, a kétszeresen özvegy salvadori írónőt. Házasságuk elég viharos volt, mivel Saint-Exupéry gyakran volt távol és több viszonyba bonyolódott.

Exupéry a második világháború kezdetéig folytatta az írást és repülést. A háború alatt először a francia felderítőknél szolgált. Később New Yorkba szökött, és 1942-ben egy darabig Québec Cityben lakott. Egy idő után visszatért Európába, hogy Franciaország felszabadításáért harcoljon. 44 éves korában visszavonulása előtt még egy utolsó küldetést vállalt: adatokat kellett gyűjtenie egy német alakulatról. 1944. július 31-én éjjel indult el, és soha nem tért vissza. Augusztus 1-jén délben egy asszony állítólag egy szerencsétlenül járt repülőgépet látott a Carqueiranne-öböl közelében. Néhány nappal később találtak egy francia egyenruhát viselő holttestet, akit szeptemberben Carqueiranne-ban temettek el

Valószínűnek tartják, hogy a szerencsétlenséget műszaki hiba okozta. Néhányan viszont úgy vélték, hogy Saint-Exupéry öngyilkosságot követett el. Mások azt feltételezték, hogy mivel Exupéry már idősebb volt, és gyakran voltak szívproblémái, talán rosszul lett repülés közben, és így zuhanhatott le. 2008 márciusában viszont közzétették, hogy egy Luc Vanrell nevű búvár, aki 2000-ben megtalálta Saint-Exupéry gépének roncsait, többévi munkával kiderítette, hogy egy német harci pilóta lőtte le annak idején az író repülőjét.

Ajánló

  semmitteves

Keresés