PilinszkyJanos1921. november 27-én született Budapesten. A huszadik század egyik legjelentősebb magyar költője.

Családja származását tekintve Pilinszky ősei két fő forrásból érkeztek. Édesanyja ágáról Észak-Lotaringiából származó katolikus francia család, míg édesapja ágán a család legkorábbra visszavezethető őse egy Baján működő, szintén római katolikus, lengyel hentesember.

Az I. világháborúban anyja, Veronika önkéntes ápolóként dolgozott, ekkor ismerkedett meg idősebb Pilinszky Jánossal. Édesapja, szigorú, kemény elvek mentén nevelte fiát. Gyakran ütötte, olykor nővére helyett is állta a pofonokat, lévén apja eszményei közé nem férhetett a nők bántalmazása. Mindezek következtében apja iránt félelemmel vegyes tisztelettel emlékezett vissza. Nővére, Veronika (a családban Erikának nevezték) csak akkor volt hajlandó a szerény és visszahúzódó Pilinszkyvel játszani, ha megígérte, hogy az adott játékokban hagyja nyerni.

A Cukor utcai elemi iskolában (1927–1931) kezdte tanulmányait, ahol kitűnő tanulói magatartást tanúsított, majd a budapesti Piarista Gimnáziumban (1931–1939) folytatta, ahol már főként csak a magyar óra érdekelte, s itt is kezdett el, 1935-től, tizennégy évesen verset írni. Első osztályban rendre közepes tanuló volt, nem akart tanulni, pedig már ekkor jóval több ismerettel rendelkezett, mint társai. Ebben az időben már az Élet című folyóirat publikált költője. Második évében ismerkedett meg Dosztojevszkijjel az 1861-ben megjelent Megalázottak és megszomorítottak című regényét olvasván, amikor is először fordult figyelme az emberi szenvedés felé.

A középiskola befejeztével a Pázmány Péter Tudományegyetemen a jogon kezdte,majd a bölcsészkaron, magyar–olasz–művészettörténet szakon folytatta tanulmányait. Az egyetemet 1944-ben befejezte, de diplomát nem szerzett. Verseit 1939 elejétől a Napkelet, az Élet és a Vigilia közölte - ezeket később nem vette fel kötetbe. 1941- 44- ben az Élet segédszerkesztője volt. 1944 őszén katonának hívták be, így került el a németországi Harbachba, ahol egész életre szóló, megrendítő élménye lett a koncentrációs táborok borzalmaival való találkozás. 1946-48-ban az Újhold társszerkesztője volt. Első kötetét, a Trapéz és korlátot (1946) a Szent István Társulat adta ki. E vékony kötettel nyerte el 1947-ben a Baumgarten-díjat.

1947-48-ban ösztöndíjasként több hónapot Rómában töltött. 1949-től nem publikálhatott, az irodalmi élet perifériájára szorult. Ekkoriban verses meséket írt, s a meséket tartalmazó kötetével lépett a kényszerű hallgatás után először a nyilvánosság elé (Aranymadár 1957). 1955. október 12-én feleségül vette Márkus Anna festőművészt, de néhány hónap múlva el is váltak. (Anna az 56-os forradalom után Párizsba emigrált, ahol újból férjhez ment, de Pilinszkyvel mindvégig jó barátságban maradtak.)

1956-ban rövid ideig a Magvető Kiadó lektora, 1957-tó1 az Új Ember című katolikus hetilap belső munkatársa, nagyrészt itt jelentek meg tárcái, vallásos és bölcseleti elmélkedései, művészeti kritikái. Az 1960-as évek elejétől számos alkalommal utazott Nyugat-Európába; Párizsban hosszabb időt is töltött, 1975-ben Amerikába is eljutott. 1970 végén ismerkedett meg Jutta Scherrer német vallástörténésszel. Szerelmük idejére esett Pilinszky utolsó alkotói korszaka, amely a Szálkák (1972) című kötettel kezdődött és a Kráter (1976) című gyűjteménnyel zárult. 1971-ben József Attila-díjat, 1980-ban Kossuth-díjat kapott. 1978-ban ismerkedett meg Párizsban Ingrid Ficheux-vel, akivel 1980 júniusában házasságot kötött.

Második szívinfarktusának következtében hunyt el hatvanéves korában 1981. május 27-én Budapesten. Halála óta néhány posztumusz könyve jelent meg: cikkek, tanulmányok, prózai elbeszélések, színművek is.

Ajánló

  semmitteves

Keresés