kosutany lead1851. júl. 6.-án született Mátészalkán. A gimnáziumot Szatmáron végezte el. 1869-ben került a pesti egyetemre jogot hallgatni. 1875-ben a pécsi joglyceumban az egyházjog és jogtörténelem tanára lett.

Pécsett több lapnak is munkatársa volt. Később 1896-tól  a Pozsonyi Jogakadémia oktatója lett. A Kolozsvári egyetemre 1900-ban mint nyilvános rendkívüli tanár került. A Kolozsvári Ferencz József Tudományegyetem jogi karának két ízben, 1906-ban és 1913-ban dékánja volt. Az első világháború után Erdély román megszállásával az egyetem működése lehetetlenné vált, a menekült egyetem 1921-ben Szegeden telepedett meg. Ekkor került az egyházjogi tanszék élére. A tanszék vezetését 1927-ig végezte, ekkor ment nyugdíjba.  1940-ben 89 éves korában halt meg Budapesten. Számos könyvet, egyházjogi tanulmányt írt. Fő kutatási területe az alkotmányjog, jogtörténelem és egyházjog volt.

kosutany emlekmu
Kosutány Ignác emlékműve a mátészalkai bíróság falán. Ihanus Sirpa alkotása (2013.)

Ajánló

  semmitteves

Keresés