Hírek

juliaLSzendrey Júlia élete Petőfi eltűnése után is nagyon izgalmasan alakult. Tordán találkozott utoljára a férjével, 1849 július 22-én, még két levelet kapott tőle, aztán már csak a halálhíre érkezett. Júlia úgy gondolta, hogy Erdélyben marad, hátha itt rátalál a férje, akinek halálát nem hitte el.

PisaL1173 augusztus 9-én tették le a híres pisai ferdetorony alapkövét. Az alapkőletétel időszakában Pisa városa a térség egyik legjelentősebb városállama volt. A már meglévő katedrális és keresztelőkápolna mellé a hívek és a városi tanács adományaiból kezdték meg az építkezést, mely három ütemben történt.

ZARVA2023. augusztus elsején szabadságra megyünk, így néhány nap szünet lesz a könyvtár működésében.

mese lA nyári szünidő ideje alatt mozgalmasak voltak a szerdai napok a könyvtárban. Felváltva tartottunk mesedélelőttöket a kicsiknek, délutánonként pedig kézműves foglalkozásokat a nagyobbaknak.

juliaLPetőfi és Szendrey Júlia megismerkedésének, házasságának könyvtárnyi irodalma van. Most a szemtanúk, barátok visszaemlékezésein keresztül idézzük fel történetüket.

MKundera94 éves korában elhunyt Milan Kundera, a cseh irodalom legismertebb alakja. 1929. április 1-én született Brnoben. Apja elismert zenetudós volt, a Brno-i egyetem professzora. Kundera az egyetem előtt kétkezi munkásként és dzsessz-zenészként dolgozott.

Csontvary onarckepLKosztka Mihály Tivadar 170 éve, 1853. július 5-én született Kisszebenben. Életében nem sok elismerés érte a magányos művészt, aki felnőtt korában kezdett festeni. Néhány érdekesség róla:

Ajánló

  semmitteves

Keresés