arckep leadÖrömmel ajánlom városunk polgárainak figyelmébe a folyamatosan bővülő Arcképcsarnokunkat, mely több éves gyűjtőmunka eredményeként jött létre.  Az adattár egyik célja, hogy megörökítse a jelennek és az utókornak a  Mátészalkához valamilyen módon köthető személyek életútját lexikonszerű tömörséggel.

Másik célja, hogy    segítse a jövő helytörténészeinek munkáját, valamint erősítse a lakók lokálpatriotizmusát, hiszen lehet, hogy valaki rátalál a személyek között valamelyik ősére. Mivel ez életrajzi lexikon, így olyan emberekről szól, akik már nem lehetnek köztünk.  Az adatgyűjtés során figyelembe vettem a Mátészalkához való kötődést, így szerepelnek az Arcképcsarnokban azok a személyek akik itt születtek és itt is tevékenykedtek, csak születésük köthető ide, illetve azok a személyek is akik nem itt születtek de a városban éltek és tevékenykedtek hosszabb-rövidebb ideig.  

Minden Kedves Olvasónak hasznos és tartalmas időtöltést kívánok az életrajzok olvasgatása közben.

Sallai Emília

helytörténeti könyvtáros

Ajánló

  semmitteves

Keresés